Pulzar

Bit Busters

Nem (csak) laptop dj-k!

Ez a két tagból álló formáció (Woody és Boolint) az országban egyedülálló produkcióval kápráztatja el a közönséget minden fellépésük alkalmával. Miért is? Mert Live Act-et és dj szetet egyaránt játszanak. Na jó, önmagában ez még nem nagy dolog, mivel ma már minden második artist neve mellett láthatjuk a "live" kifejezést. Igen ám, de az esetek nagy részében (és jó esetben) a setup egy laptopot és egy kontrollert foglal magában. (Van akinél a 2 cd-játszó is lájvot jelent, mivel jelen van az előadó, és "élőben pakolgatja a cd-ket"). A Bit Busters mindig komoly technikai eszközökkel és hangszerparkkal jelenik meg, valóban élőben játssza a saját témáit, mindent külön sávon egy 16 csatornás keverőn összegeznek. Elektromos dobot használnak, ezen kivül valóban a szintik hangjai szólalnak meg, nem az előre felvett hangok. 

Íme:

Élőben szólal meg a vocal, ének, valamint az emberi hangból effektproci segitségével zajokat, effekteket kreálnak. Egyéb hangszereket is felvonultatnak, pl. bassgitár, sologitár, ütősök (pl.konga) vonós hangszerek, vagy akár doromb.
Dj szet alkalmával sem elégednek meg 2 sáv használatával, mivel a mixelendő trackekre kiegészitésképpen szintihangok, dobok, vagy egyéb hangszerek szólalnak meg, ezzel kölcsönözve egy teljesen új hangzást más előadók számainak. Tulajdonképpen ilyenkor élő remixelés történik.

  WindowCleaner by bitbusters2011

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

Zenei stílusok

  • afrobeat

  • brokenbeat

  • Reggae

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Jazz

    A dzsessz (angolul: jazz) egy zenei stílus, amelyre jellemző a blue note-ok (az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből született hangok), szinkópák, szving (szving) és párhuzamos ritmusok alkalmazása.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó