Pulzar

Technó – a jövő kultúrája
(legalábbis ami a közeljövőt illeti)
W. J. Bockie és D. J. Fever



A technozenét, úgy, ahogy van – a szerzők stílusától és ízlésétől függetlenül – gépek és automaták segítségével generálják. A technoid instrumentárium alapja általában néhány számítógép. Hozzájuk csatlakozik egy keverő, egy sequencer vagy számítógépes sequencerprogram, sampler, szintetizátorok, dobgép és esetleg még valamilyen mikrofon, illetve 2–3 mágneses meghajtású lemezjátszó. A sequencer, az a berendezés, amellyel a technó kiegészítette a hagyományos stúdiók keverőasztalát, létezik különálló készülék és számítógépes program formájában is. A technó „előállítóinak” körében az Atari márkájú számítógépek használata a legáltalánosabb, a legnépszerűbb sequencerprogramok pedig a Cubase és a C-Lab (a Macintosh komputerek jelenleg drága stúdióberendezések, lassan konkurensükké válik az Amiga, és a zenei szoftverek dolgában eddig hátul kullogó IBM szédületes gyorsasággal hozza be lemaradását). A sequencer olyan berendezés, mely számítógépes „midi” rendszeren keresztül irányítja a teljes technoid hangszerarzenált (dobgépet, szintetizátorokat és a samplert, amelyről később még lesz szó), meghatározza, hogy e berendezések melyik és hány bemeneti hangcsatornája jusson el a keverőbe. Következik a keverő: szabályozza a hang akusztikai minőségét (hangerő, magas és mély tónusok), majd továbbítja a hangot a hangfalakhoz, illetve – ha házi stúdióban folyik a dolog – egy olcsó számítógépes magnetofonba: a DAT-ba (Digital-Audio Tape). A DAT által ily módon számítógépes szalagra rögzített felvételt már csak el kell vinni egy lemezcéghez (vagy alapítani egy saját céget), és várni az eredményt. A technozenei műhelyek alapvető eljárásmódja a samplingtechnika (sample: minta). A hangminták összekeverése hasonlóan történik, mint a képek egymásra montírozása számítógépes szkenner segítségével. A samplernek nevezett számítógépes berendezéssel (a legolcsóbb körülbelül annyiba kerül, mint egy rendes bicikli) a zenész a hallható világ tetszőleges fragmentumát (akár negyedórányit is) képes nagy pontossággal kiszűrni. Ezek általában más zeneművekből vett mikroidézetek vagy mikrofonnal felvett zajok a civilizációból, illetve a természetből. A sampler+sequencer összeállítás a technozenében általában kiegészül a régi többsávos magnóknak egy mai változatával, amely azonban összehasonlíthatatlanul jobb adottságokkal rendelkezik. A samplerbe bemenő hangokat tehát sokféle átalakításnak lehet alávetni: meg lehet változtatni az akusztikájukat (visszhangosság, echo stb.), hangzásukat (hangszín, kompresszió stb.), fel is lehet gyorsítani, vagy éppúgy lelassítani (a hangmagasság megtartásával), vagy a hangmagasságot változtatni úgy, hogy az eredmény végül már semmiben sem hasonlít az eredeti jelre. A sampler lehetővé teszi a választott hangzó részletek multiplikációját. A technozenében legelterjedtebb samplingfunkció a loop (hurok), mely végtelen sokszor játssza le ugyanazt a zenei részletet, úgy, mint amikor ugrik a tű a lemezjátszón. A loop technoid körökben kultikus szó. Több mint a sampler egyik számítógépes effektje a sok közül: a hanganyag szerveződésének elve, és egyúttal az emberi tudat alapvető reakciójának képlete is, mellyel az az „összehurkolt” zenére reagál. A preparált és preparálatlan hangszegmentumok egyaránt előállíthatóak már a komponálás során egy hagyományos klaviatúrán. A sampler képes minden egyes bemenő hangot tetszés szerint átalakítani. Ha tehát egy előre elkészített samplingprogramot összekapcsolunk egy samplingimprovizációval, egy csettintés alapján egész koncertet csinálhatunk „csettintésszólóra” és „csettintő szimfonikus zenekarra”. A sampler előnyei közé tartoznak a szintetizátorhoz képest határtalan hangzásbeli lehetőségei, azaz a megmintázott hang modifikációját kísérő előreláthatatlansági tényezők


Lóky Tamás fordítása